2010. augusztus 30., hétfő

Hát igen…

Egy ideje nem írok túl részletes beszámolót… Most mondhatnám, hogy mert nem történik semmi különös, de ez nem így van, mert az én okos nagylányommal minden nap érdekes és különleges, minden nap nagyokat vigyorgunk rajta, csak épp lusta vagyok újabban…:)

De akkor az elmúlt pár hétről…

Kezdem a végén… :) Vége lett a bölcsinek. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert nagyon szerettük, Őt is nagyon szerették itt, viszont most kezdődik valami új… Ami mindkettőnknek új. (Nem, én már kijártam az ovit, nekem máshogy új:)) De izgalmas, és várjuk mindketten már nagyon!! :)

tulipan-2

A jele csodaszép és csajos tulipán lesz. :) Már rendeltem vasalhatós ovisjeleket, meg új ovis cipőt, mert ahogyan Ő fogalmazott, “Anya az oviba nem vihetünk bölcsis- cipőt, mert az a bölcsibe való!” :)

Holnap megyünk a védőnőhöz, rákérdezek én erre a 3 éves státusz vizsgálatnak hívott dologra, bár nekünk még egyik évben sem volt ilyesmi.:)

De ha lenne akkor elmondanám, hogy azon kívül, hogy egyre szebb…:) Egyre okosabb is. Imád mesélni és énekelni, általában magától költi a szöveget, és a dallamot is:) Majd egyszer megpróbálom videózni, de vmi rejtett kamerát szerzek hozzá, mert újabban már ha ránézek is abbahagyja, hát még ha előveszem a kamerát… Elszámol 20-ig, és mindent megszámol, amiből 1- nél többet lát :) Rafinált, és állandóan színészekedik, ha szégyenlős, vagy ha csak akar valamit tőlünk.:) Továbbra is szeret segíteni nekem mindenben, tereget, ruhákat hajtogat velem, most az mellékes, hogy utána újra kell hajtogatnom utána, de a lényeg, hogy élvezi, hogy segíthet, erről véletlenül sem szeretném leszoktatni.:)

Imád rollerezni, tornázni, labdázni, szaladgálni, és már egyre ügyesebb is. :) Szeret szinezni, bár azt vettem észre, hogy zavarja, hogy nem sikerül szépen és ettől ideges lesz,  és abbahagyja inkább:)

Továbbra is szeret velem sütni- főzni, keverget, sóz, adagol nekem.

Készül a szülinapjára nagyon, bár két napja következetesen nem kér bulit, se tortát, csak lufit és ajándékot..:)

Tortaügyben már képzem magam, fejben már megvagyok, csütörtökre készül a főpróba a névnapjára.

És akkor a végére mutatnék néhány fotót.:)

Telefonos, de a lényeg látható remélem…:) Egyik reggel bölcsibe indulás előtt így találtuk a kanapén.Hát nem tőlem látta…

20100521 Utálja a fényképezem ez általában ki is ül az arcára…:)

Kép021

Hétvégén mindenkit felsorakoztatott, és onnan nézték a produkciót.:) Vagyis, ahogy ő főzött a konyhájában.

IMG_0120

Apaszeretgetés:)

IMG_0125

2010. augusztus 23., hétfő

Régen volt…

Egy éves a videó, de ahogy nézegettem a tavalyi képeket, megtaláltam, és nagyon tetszett :)

2010. augusztus 22., vasárnap

Kis ez+az

Kezdjük egy kis videóval, magyarázatot nem tudok hozzá adni, talán csak, hogy erre mondják, hogy “van egy olyan saját nyelvük…” :):)

Aztán íme pár kép, régebbiek- újabbak vegyesen, kedvencek többnyire:)

Picit mintha kinőtte volna…:)

 

IMG_0031

 

IMG_0047

  Na, ehhez fűznék azért pár mondatot… Az alvása.. Amilyen sokat szenvedtünk vele, mikor pici volt, úgy az első másfél évben kb, most olyan könnyű ezen a téren minden. Úgy néz ki, hogy be kell mennünk Apával mindkettőnknek, mert amikor szólok neki, hogy Dodó akkor menjünk, mindig meg, hogy”De Apa, te is pisérj be!” Bemegyünk mindhárman, ölelések, puszik, 3 után szigorúan kifogy :) Zene be, Bubu megölel, mesekönyv megölel… Van, hogy mesél is, de általában csak ott kell lennie :) Ha napközben alszik, és úgy teszem le, hogy még nem olyan fáradt, akkor fél órát még rendezkedik bent… behordja az ágyába ami szerinte még kellhet, ez történt itt is… Párnák, plüssök, újság… végül már alig fért el…:)

IMG_0049

Hétvégén Ráckevén voltunk anyuékkal, szuper volt, szép idő nagy evés- ivás, Dorkának két fiú játszópatás, akikkel lehetett sarazni, Bünot kergetni, szaladgálni, Brünonak hatalmas kert, rengeteg szagolnivaló:)

Vigyorgás- távcsövezés :)

IMG_0088

 Mezítlábas szaladgálás a frissen terített földben :)

IMG_0076

Még mindig gyerek ő is :)

IMG_0084

Futás Laci Papához :)

IMG_0099

   És este az egész napos rohangálás, és nemalvás után… Elájulás Apa ölében :)

IMG_0101

2010. augusztus 13., péntek