Icipici távolmaradás…

Aminek oka, hogy az elmúlt 1 hónapban minden energiámat arra összpontosítottam, hogy Dorkát végre teljesen egészséges állapotára állítsam vissza. Megvolt már minden… Orrszívás, öblítés, fújás, cseppentés, méz, tea, mindenféle cseppek, és szirupok, sőt, nagy ellenállásom ellenére már antibiotikumon is túl vagyunk… (hozzáteszem, nem segített az sem)

A vége a Heim Pál lett, ahol találtunk egy nagyon lelkiismeretes orvost, aki az orrmandula eltávolítást javasolta. Minél hamarabb. Mert hogy az okozza a problémát, a gyulladásával, és azzal, hogy beduzzad, és ezzel elzárja az utat, azelőtt, aminek ki kéne jönnie. Emiatt ami bent marad folyamatos gyulladásban tartja az arc- és orrüreget. :( Nem hangzik túl jól, de ha logikusan végiggondolom amiket elmondott, igaza van, csak hát mégis… December 16 az időpont, addigra kell a lehető leggyógyultabb szintre hozni. Most lekopogom, mintha segítene az a sok sok minden amit már bevetek, a lámpázástól elkezdve, a hagymateáig, az 5 percenkénti orrfújatással együtt. :) Az orra már minimálisan folyik, csak a köhögés makacskodik még, bár éjjel már én állok nyerésre, és ez is hatalmas előrelépés, hogy tud rendesen aludni éjjel. :)

Na, de akkor valami vidámabb…

Ovis fotózás…:) Már most komoly határozottsággal rendelkező lányom közölte a fényképezés reggelén, hogy Ő bizony nem fog mosolyogni. Kérdésemre, hogy mégis miért nem? A válasza csak annyi volt, hogy “Mert nincs kedvem Anya!” És szerintem ez tükröződik a képeken is de nem érdekel, imádom a fejét, hogy “na, jóvan, ideálltam csináljad…!” :):)

Ebben a mosolyban a csoport és az óvónénik komolya melója van, ezt is imádom, az égnek-álló hajával, együtt! :)

Ovit változatlanul szereti, mindig örömmel megy, és jól érzi magát. A csoport többi gyereke egyszerűen csak “a barátaim” megnevezéssel van emlegetve. :) Minden gyereknek ismeri az anyukáját, tudja, ki kiért jön, kinek mi a jele. És rengeteg verset dalt, mondókát tud már.

Nagy kedvenc mostanában a rajzolás, és a színezés, meg persze a megunhatatlan kirakós. Szobájában nem férünk már a játékoktól, úgyhogy megbeszéltük, hogy hétvégén kiválogatjuk, és a babás meg nem használt játékait összepakoljuk, és elvisszük azoknak a gyerekeknek akiknek az anyukája nem tud ajándékot venni. Meglepett, mert nem irígy, és nem közölte egyből, hogy nem, hanem már hozta is a nagy zacsit, hogy abba pakoljuk. Pedig amúgy a játékaihoz nem nyúlhat akárki.

Amúgy is azt vettem észre, minél több van, annál kevésbé tud dönteni mit válasszon, és annál kevesebbet játszik velük. És igyekszem karácsonykor nem elszállni, tavaly már sikerült visszafogni a mérhetetlen játékvásárlást. :) A Mikulás is bábszínházba hoz jegyeket, remélem tetszeni fog majd neki. :)

Lesz a moziban is Miki ünnepség, névre szólóan kapja a kis csomagját, most még nagyon bátor, azt mondja hogy énekel majd a Mikulásnak… Aztán majd kiderül, mennyire lesz vagány ott a sok ember előtt.:)

Egyébként jól vagyunk, egyre jobban, ma egy olyan kivételes napom volt, amikor az egész nap csak az enyém volt, jutott idő nyugisan vásárolni, főzni, és hülyén hangzik, de egyedül takarítani. :) Sőt… Mikor már rend volt, tisztaság, a kaja megfőzve, a kutya kifuttatva, még a kádba is be tudtam ülni, aztán pedig lazulni egy kis Cafe Del Mar-ra. 6 körül ért haza Dorka, végre volt idő csak egymással foglalkoznunk, vacsi előtt még színeztünk, Ő “titiritti Dorát” :) Nekem pedig Micimackót kellett. :) Aztán bevacsiztunk, fürcsi, lámpázás, mesélés, kis összebújás, és már alszik is a csaj. :)

Hihetetlen különben, hogy egyre komolyabb beszélgetéseket lehet vele folytatni, gyönyörűen, és választékosan beszél, ránkszól, ha csúnyát mernénk mondani. :)

Mutatok még pár képet a végére, és legközelebb jövök a videóval, amin szóról szóra meséli a Bogyó és Babócát:):)

Rosszcsontok

Gyógyszerbevétel képekben… Anya betolja…

Aztán jön a pogozás, hogy demonstrálja, milyen kemény dolog ez :)

 

Szombat este…

Általában otthon telik, hármasban, mostanában X-faktor nézéssel. Vagyis mi néznénk, Dorka meg próbálja túlénekelni akit mi hallgatnánk, általában beül a tv elé, hogy Őt nézzük. :) És pizsiben általában valami kiegésztővel - hajpánt, nyaklánc, kistáska- riszálja magát, és előad.:)

Most szombaton talált valami hasznos elfoglaltságot, és nekiállt vasalni. :) Minden pólót egyesével kihordott a szekrényből, szépen kiterítette, kivasalta, összehajtotta… :)

(Azért ekkor még korán volt, nem maradt el a fellépése…:))

De mivel épp a kezem ügyében volt a gép, gondoltam megmutatom.

Gyermekbántalmazásért kérem senki ne jelentse fel Apát, a Nő megvédte magát és bosszúból forrázott egyet a szemtelen lábon…:):)

 

Rohanás az élet…

Igen az… Reggel ovi, munka, megint ovi, haza, itthon mosás, főzés, káoszfeszámolás, közben kiskorú terelgetés, együtt rajzolgatás, kutyasétáltatás, fürdetés, vetítés, altatás… És vannak kimaradó momentumok…:)

Igaz ami igaz a héten még nem volt oviban Dodó, köhécsel, orrot fúj, remélhetőleg már nem sokáig. Viszont legalább Apával is volt ideje együtt tölteni egy kis időt. :)

Nincs nagyon időm regényt írni, inkább beszéljenek helyettem a képek…:)

Így készül a művésznő…:)

 

Ovi, mozi miegymás…:)

Na kezdjük az elején… Az ovi… pontosabban igazából semmi extráról nem tudok beszámolni, mint hogy örömmel megy, szereti, minden délután úgy jövünk ki, hogy “Anya, szuper volt ma az ovi!” Meg elmondja esténként, hogy “Apa megy az irodába, Anya a moziba, nekem meg az ovi a dolgozóm!” :) Szóval szépen megszokta hogy mindenkinek megvan a maga dolga.

Reggelente együtt kelünk, öltözünk szépítkezünk, bár még mindig minden reggel traumaként éri, ha nem épp a mese végén kapcsolom ki hogy indulunk. Akkor is, ha a mesének épp vége… :)

A kocsiban még trécselünk, megdumáljuk mi lesz az oviban, rajzol e nekünk, stb… Még munka előtt bevásárolok, és 4 körül boldogan röppen a nyakamba, hogy “Jaj de hiányoztam neked Anya!!” :) És igen, hiányzik nekem… De végre dolgozhatok és erre sokat vártam, és most azért ha igazán őszinte akarok lenni, élvezem…

Minden nap tanul valami új mondókát az oviban, amiket mindig csak stikában halok meg, amikor megfeledkezik magáról játék közben és elmondja a Bubunak, vagy csak magának. :) Bezzeg ha megkérdezem tanultak e valami újat, csak rávágja, hogy nem… :)

A legújabb, hogy kacsint…Na, hát attól kifekszem!! :):) Majd megpróbálom levideózni, érdemes…

Egyébként édes, gondoskodó, de inkább az álltaival, azon belül is a kutyusokkal játszik, babákkal ritkábban. Imád gyurmázni, festeni vagy bármilyen “kézműves” dolgot csinálni, bár sajnos erre mostanában kevesebb idő jut. Imád kirakózni és nagyon ügyes is benne. Nagy kedvenc lett a vetítő, bármelyik mesének örül. A szókincse brutál módon nő…:) Nagyon kell vigyáznunk, bár már simán rászól Apára, ha lehülyéz valakit vezetés közben, hogy “De Apaaaa, ez csúnya dolog ilyet nem mondunk!!” Megeszem ilyenkor… :)

Nem tudom, hogy ezzel a többi 3 éves is így van e vele, de örökké ugrabugrál, szalad tornázik, táncol, tehát nem áll le, egy pillanatra sem… De szó szerint.

Szóval tündéri kis emberke…

A végégre két kis apróság, amin feküdtünk Apával a röhögéstől :)

Reggel  fürdőben sminkelek. Bejön:

Ő: Anya, mit csinálsz?

Én: Sminkelek Szivem.

Feljön Apa a kutyával…

Apa:Dodó Anya mit csinál?

D: Minkel a fürdőben! :):) És még 20-szor elmondta, hogy Anya minkel, minkel…:):)

 

Este lefekvéshez készülődünk, neki persze esze ágában sincs. Okfejtése a következő volt:

“Anya, dehát nem látod, hogy még nincs vaksötét, hanem vaksütanap?” :):)

És még pár kép:

Művelődik Bubuval

A legnagyobb móka… Autózik szintén Bubuval:)

  oviban

 

Kréta és Garázs…

Csak egy rövidke szösszenet, aztán este jövök, és beszámolok hosszabban…

Dorka valamelyik délután közli velem, hogy “Anya, képzeld, két barátom is van az oviban!”

Hű, na, gondoltam magamban, erre kiváncsi lennék…

Én: “Dodó, és kik a barátaid az oviban?”

Ő:”Hát a Kréta és a Garázs!”

Na, mondom, gondolhattam volna, hogy nem a gyerekekkel barátkozik…

Aztán másnap reggel kiderült, hogy csak nincs fantáziám, ugyanis kiderült, hogy Kréta és Garázs nagyon is hús-vér emberkék az oviban… Gréta és Balázs! :)

Bicaj

Az egész úgy kezdődött, hogy megszületett a gyermek, és szinte máris bringát akartam venni. :)

Az elsőt végül a második szülinapjára kapta… Egy 2 kerekű tricikli, amit tulajdonképp szerettem volna kihagyni, de ajándékba kapta, és mindenki azzal győzködött, hogy ez neki kell, és ez nem maradhat ki az életéből… Aztán a bölcsiben egyre több gyereknél látott igazi “nagylányos” bringát, és minden nap elmondta, hogy majd a szülinapjára mindenképp kapnia kell egyet! :) (Kezdte kb márciusban…:))

Tehát ezért döntöttünk úgy, hogy akkor itt az ideje végre egy “nagylányos” bringának.

Meg is vettük, volt is meglepődés, meg öröm, boldogság, miegymás, egészen addig, amíg el nem kellett kezdeni tekerni. Mert az nehéz, és nem érdekes, és nem bulis, és egyébként is tolni sokkal jobb…Kb fél órát szenvedtünk lent, és feljöttünk, nem is erőlködött hogy menjünk többet.

Aztán tegnap hazafelé csak ez jutott eszembe zsarolási alapnak, hogy ha nem hisztizik, és nem kell felvennem, akkor lemegyünk bringázni egyet. Meglepő módon lelkes volt.:)

És már a lépcsőházban tekerni kezdte, és boldog volt, hogy ment neki, és boldog volt, hogy én boldog vagyok… :)

És sikongatva száguldozott itt a lakótelepen :) A kutyával csak rohantunk utána, aki szintén boldog volt, mert imád rohanni. (már gondolkozom a futópadon…) Szóval a gyerek száguld, én a kutyával rohanok utána, mindenki boldog, mikor hazaérünk, alig kapok levegőt, de ez nem számít, mert a kutya összeesett a fáradtságtól, és nem nyekergett az erkélyen… Dodó szintén csak bambulni tudott a nap hátralévő részében, és hát nem utolsó sorban, mert a LÁNYOM VÉGRE BICIKLIZIK!!! :):)

Íme a bizonyíték, itt még az elején voltunk, hazafelé, már tényleg rohantunk utána. :)

Videók :)

 

Ma nagyon formában van a csaj. :)

 

Ehhez pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy legtöbbször leráz pont így mint itt..:)

Ja, és hogy az elején érdemes a kézzel történő nyomatékosításra figyelni…:)

Ovi

 

Igen, kicsit elmaradtam az ovi-kezdéses beszámolóval. De most legalább nem csak az első napról tudok beszámolni. :)

 

Azt hiszem írtam már, hogy oda jártam én is, meg az összes tesóm, szóval ismernek minket ezer éve, nagyon jó volt már a nyílt napon is nosztalgiázni. :)

Aztán júliusban is bejött velem, amikor szülői volt, ő választotta ki a jelét.:) és minden nagyon tetszett neki, de azért csak úgy visszafogottan, mellettem mert csak játszani.

Aztán eljött a szeptember 1. szerda reggel, és mindhárman nagyon izgultunk. (Szerintem a legjobban nyilván én…:)) Ahogy az első bölcsis nap is, most is együtt mentünk hárman ne kérdezzétek miért, nekem ez fontos… Az első sulis napjára is el fogjuk kísérni mindketten, sőt az egyetemre is kézen fogva viszem be első nap :):)

Szóval a mini öltözőben sok sok szülő és gyerkőc, a legtöbben nem voltak bölcsisek, így fogalmuk sem volt, hogy mi lesz most, hogy fog reagálni a manó, ha otthagyják, de a csoportban már volt bent legalább 10 gyerek, szülő nélkül és boldogan játszottak. Egészen addig kb amíg be nem ment vkivel az anyukája, mert akkor persze eszükbe jutott hogy “hé, az enyém meg hova tűnt??” És akkor jött az ordítás… Na, ettől Dorkám is betojt, láttam a fején, sőt szóvá is tette, hogy ő oda márpedig be nem megy. De gondoltam kemény leszek, a bölcsit is hamar megszokta, de titkon reménykedtem, hogy valami csodát produkál… és így is lett… Mikor Ani néni szólt, hogy most már becsukná kicsit az ajtót, hogy magukban legyenek picit és ne anyuval foglalkozzanak a gyerekek, az én nagy és okos lányom odajött, adott két puszit, megbeszéltük, hogy ebédel, és utána jövök is. Megölelt, és boldogan szaladt be, már mutatva Ica néninek, hogy “Nézd, én hoztam a Bubumat!” :)

Egyszerűen olyan boldog voltam, hogy bizony folyt a könnyem… Anyukák az udvaron néztek sajnálkozva, hogy “szegénynek biztos nagyon ordít a gyereke, azért törölgeti a szemét…” :) Pedig nem… Teljesen meglepett, hogy ilyen határozottan, és bátran ment neki ennek a dolognak, hogy otthagytam egy viszonylag idegen helyen, erre nem nagyon volt még példa. Szóval happy voltam. Aztán mikor mentem érte, és bekukkoltam, még épp ebédelt. Ez az újabb pont volt, ahol megrökönyödtem, mert ebben még titkon sem bíztam, hogy le fog ülni enni, a bölcsiben sokáig nem akart. Itt meg kétpofára ette a mákostésztát:) ÉS boldogan jött és ugrott a nyakamba, és mesélt, hazáig be nem állt a szája.:) Kapott ajándékot is, mert minden ügyes első napos ovis kapott, egy hűtőmágnest amin a jele van.

Azóta is a hűtőn díszeleg.:)

 

Másnap a lányom megint csak icipicit húzódozott az öltözés közben, de amikor átlépte a küszöböt, már puszit adni is alig akart visszafordulni.:)

Ismét ebéd után mentem érte, de már megdumálták bent, hogy ha szeretne, neki is van ágyacskája, tulipános párnával és takaróval, ami már nagyon várja.

Ezért hát felbuzdulva a csodás eredményünkön pénteken már úgy döntöttem, hogy aludjon is bent.

Ezt az “akadályt” is gond nélkül vette, azt mondták 3 perc alatt elaludt, Bubuját szorongatva:) És délután mikor mentem repült a nyakamba, és egész délután csacsogott, és mesélt mindenféléről.

Hétfőtől ismét tartottam egy kicsit, mégiscsak két nap szünet meg minden, de segítségként magunkkal vittünk a buliről egy lufit, amivel szaladt is befelé, hogy elmesélje mi minden volt az ő szülinapi buliján!! :)

Szóval azóta is minden a legnagyobb rendben, eszik, alszik, játszik, mindenkivel szóba áll, tudja az óvónénik nevét, pár csoporttársáét is, sőt, valamelyik nap, már azt is mondta, hogy a Zsuzska a barátja.:) Egy hete jár oda, de már rajzokat hoz haza, és “borsót főztem, jól meg sóztam”-ot énekel.:)

És délutánonként úgy jön ki, hogy “jaj, Anya, nagyon szuper ez az óvoda!” :)

Szóval odavagyok érte, és asszem lassan befejezem a mindenre előre ráparázást, mint anno a cumiről vagy a pelusról való leszoktatás előtt…:)

3

Szerintem az a legjobb, ha ott kezdem, hogy 2006. december...
Apával első évfordulónk, nemrég maradtunk kettesben a lakásban, élveztük a fiatalságunkat... Nekem egy hete késik, de nem aggódom, mert máskor is volt már ilyen, és az KIZÁRT, hogy én terhes lehetek :)
De azért tesztet megveszem, megcsinálom, és ahogy az lenni szokott, hidegzuhany, sokk, para, miegymás :)
A következő teszt után már mindketten mosolyogtunk, és nemsokára el is kezdtünk örülni. :)
Aztán teltek a hónapok szépen lassan, sok sok boldog pillanattal :)

 

 

Augusztus 29 volt a kiírt napom... Amikor is nem történt semmi... Pedig mindent bevetettünk az ügy érdekében... Lépcsőztem minden nap bevásárolt cuccokkal, még a rettenetes ricinust is megittam, mert a szülésznő szerint attól mindenkinek beindul a szülés... Nekem semmi...
Aztán 1 héttel később hajnalban megint keményedtem, de ez már egy ideje így volt, de mivel nagyon türelmetlen voltam már 10 körül hazarendeltem Apát, és bementünk. Az agyamban csak az volt, hogy én innen már ugyan haza nem megyek, ha törik ha szakad, kiveszik ezt a gyereket belőlem :) Bár amikor meghallottam a szülőszobán, hogy kiabálnak sorban a nők, hát inkább sarkon fordultam volna, hogy köszi inkább mennék haza! :)
És akkor egy végtelenül hosszú nap kezdődött, annál is hosszabb éjszakával utána... Hosszú kilométereket sétáltunk le a folyosón, mind a 9 emeletet megmásztam, de nem haladt a dolog, és ez elég elkeserítő volt este 9-kor már... Akkor megérkezett a hugom és a legjobb barátnőim, és lelket öntöttek belém, nagyon kellett:)
Éjjel szerencsére nem szült senki, így a szülésznő csak velem lehetett, mindent megtett, hogy kényelmesen érezzem magam a helyzethez képest.
Végül a reggeles szülésznő mondta ki olyan fél8 körül, hogy "Na, Zsuzsikám itt az idő, feküdjünk át a másik ágyra!"
Ez a megváltás volt számomra, mert elmondta, innen már jórészt csak rajtam múlik, hogy mikor láthatom az én egyetlenem :)
Nem is húztam a dolgot sokáig, 8:14 perckor már a kezembe is adták, így...

Aztán kint már vártak anyuék, a megfigyelés két óráját velük töltöttem, meg Diáék Csengussal, aki könnyekig meghatódott :) Ha azt mondom életem legszebb és legboldogabb napja volt, az nem fejezi ki megfelelően… Később jött apukám is… Soha nem felejtem el az arcát, mikor először meglátta Dodót a hatalmas fekete hajkoronájával :)

 

Aztán hazajöttünk és elrepült 3 év… 3… Egyszerűen nem is hiszem el… Mintha tegnap lett volna, hogy anyuval arról beszélgettünk, milyen lesz vajon, mikor elindul… Vagy az első szavai… És most ovis… És okos, és gyönyörű, és én vagyok a legboldogabb anyuka a világon, hogy ilyen csodálatos kislányom van!

3 éve…

ilyenkor indultunk a kórházba… Egy héttel az kiírt időpont után és azt hittük, nemsokára a kezünkben lesz életünk értelme…

Pedig milyen messze voltunk még tőle… :)

Hát igen…

Egy ideje nem írok túl részletes beszámolót… Most mondhatnám, hogy mert nem történik semmi különös, de ez nem így van, mert az én okos nagylányommal minden nap érdekes és különleges, minden nap nagyokat vigyorgunk rajta, csak épp lusta vagyok újabban…:)

De akkor az elmúlt pár hétről…

Kezdem a végén… :) Vége lett a bölcsinek. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert nagyon szerettük, Őt is nagyon szerették itt, viszont most kezdődik valami új… Ami mindkettőnknek új. (Nem, én már kijártam az ovit, nekem máshogy új:)) De izgalmas, és várjuk mindketten már nagyon!! :)

A jele csodaszép és csajos tulipán lesz. :) Már rendeltem vasalhatós ovisjeleket, meg új ovis cipőt, mert ahogyan Ő fogalmazott, “Anya az oviba nem vihetünk bölcsis- cipőt, mert az a bölcsibe való!” :)

Holnap megyünk a védőnőhöz, rákérdezek én erre a 3 éves státusz vizsgálatnak hívott dologra, bár nekünk még egyik évben sem volt ilyesmi.:)

De ha lenne akkor elmondanám, hogy azon kívül, hogy egyre szebb…:) Egyre okosabb is. Imád mesélni és énekelni, általában magától költi a szöveget, és a dallamot is:) Majd egyszer megpróbálom videózni, de vmi rejtett kamerát szerzek hozzá, mert újabban már ha ránézek is abbahagyja, hát még ha előveszem a kamerát… Elszámol 20-ig, és mindent megszámol, amiből 1- nél többet lát :) Rafinált, és állandóan színészekedik, ha szégyenlős, vagy ha csak akar valamit tőlünk.:) Továbbra is szeret segíteni nekem mindenben, tereget, ruhákat hajtogat velem, most az mellékes, hogy utána újra kell hajtogatnom utána, de a lényeg, hogy élvezi, hogy segíthet, erről véletlenül sem szeretném leszoktatni.:)

Imád rollerezni, tornázni, labdázni, szaladgálni, és már egyre ügyesebb is. :) Szeret szinezni, bár azt vettem észre, hogy zavarja, hogy nem sikerül szépen és ettől ideges lesz,  és abbahagyja inkább:)

Továbbra is szeret velem sütni- főzni, keverget, sóz, adagol nekem.

Készül a szülinapjára nagyon, bár két napja következetesen nem kér bulit, se tortát, csak lufit és ajándékot..:)

Tortaügyben már képzem magam, fejben már megvagyok, csütörtökre készül a főpróba a névnapjára.

És akkor a végére mutatnék néhány fotót.:)

Telefonos, de a lényeg látható remélem…:) Egyik reggel bölcsibe indulás előtt így találtuk a kanapén.Hát nem tőlem látta…

Utálja a fényképezem ez általában ki is ül az arcára…:)

Hétvégén mindenkit felsorakoztatott, és onnan nézték a produkciót.:) Vagyis, ahogy ő főzött a konyhájában.

Apaszeretgetés:)

Régen volt…

Egy éves a videó, de ahogy nézegettem a tavalyi képeket, megtaláltam, és nagyon tetszett :)

Kis ez+az

Kezdjük egy kis videóval, magyarázatot nem tudok hozzá adni, talán csak, hogy erre mondják, hogy “van egy olyan saját nyelvük…” :):)

Aztán íme pár kép, régebbiek- újabbak vegyesen, kedvencek többnyire:)

Picit mintha kinőtte volna…:)

 

 

  Na, ehhez fűznék azért pár mondatot… Az alvása.. Amilyen sokat szenvedtünk vele, mikor pici volt, úgy az első másfél évben kb, most olyan könnyű ezen a téren minden. Úgy néz ki, hogy be kell mennünk Apával mindkettőnknek, mert amikor szólok neki, hogy Dodó akkor menjünk, mindig meg, hogy”De Apa, te is pisérj be!” Bemegyünk mindhárman, ölelések, puszik, 3 után szigorúan kifogy :) Zene be, Bubu megölel, mesekönyv megölel… Van, hogy mesél is, de általában csak ott kell lennie :) Ha napközben alszik, és úgy teszem le, hogy még nem olyan fáradt, akkor fél órát még rendezkedik bent… behordja az ágyába ami szerinte még kellhet, ez történt itt is… Párnák, plüssök, újság… végül már alig fért el…:)

Hétvégén Ráckevén voltunk anyuékkal, szuper volt, szép idő nagy evés- ivás, Dorkának két fiú játszópatás, akikkel lehetett sarazni, Bünot kergetni, szaladgálni, Brünonak hatalmas kert, rengeteg szagolnivaló:)

Vigyorgás- távcsövezés :)

 Mezítlábas szaladgálás a frissen terített földben :)

Még mindig gyerek ő is :)

Futás Laci Papához :)

   És este az egész napos rohangálás, és nemalvás után… Elájulás Apa ölében :)

Tornaóra…:)

Mini-nyaralás

Az idén csak ilyenek vannak, a Szabolcsban töltött pár nap, és ez a mostani.

Ahogy tavaly is most is töltöttünk pár napot Tasson. Gyerekkoromban minden nyáron itt nyaraltunk, a legszebb emlékeim fűznek ide, és csak remélem, hogy Dorka is hasonló szép élményeket szerez majd itt! Itt igazi gyerekek lehettünk, nem volt tv, csak egész napos strandolás, kártya-partik, virág- lopások, aztán futás, ha valaki észrevett minket…:) Egyelőre Dorkának még nincs gyerektársaság, mint nekünk volt anno, de remélem már nem lesz ez így sokáig.:)

Azért így is jól érezte magát, sétáltunk nagyokat esténként a Duna parton… Beszéljenek helyettem a képek… :)

Kavicsot gyűjtöttünk

 

Medencében pancsoltunk

Brünoval játszottunk

Ettünk- ittunk :)

 

Nevetgéltünk :)