3

Szerintem az a legjobb, ha ott kezdem, hogy 2006. december...
Apával első évfordulónk, nemrég maradtunk kettesben a lakásban, élveztük a fiatalságunkat... Nekem egy hete késik, de nem aggódom, mert máskor is volt már ilyen, és az KIZÁRT, hogy én terhes lehetek :)
De azért tesztet megveszem, megcsinálom, és ahogy az lenni szokott, hidegzuhany, sokk, para, miegymás :)
A következő teszt után már mindketten mosolyogtunk, és nemsokára el is kezdtünk örülni. :)
Aztán teltek a hónapok szépen lassan, sok sok boldog pillanattal :)

 

 

Augusztus 29 volt a kiírt napom... Amikor is nem történt semmi... Pedig mindent bevetettünk az ügy érdekében... Lépcsőztem minden nap bevásárolt cuccokkal, még a rettenetes ricinust is megittam, mert a szülésznő szerint attól mindenkinek beindul a szülés... Nekem semmi...
Aztán 1 héttel később hajnalban megint keményedtem, de ez már egy ideje így volt, de mivel nagyon türelmetlen voltam már 10 körül hazarendeltem Apát, és bementünk. Az agyamban csak az volt, hogy én innen már ugyan haza nem megyek, ha törik ha szakad, kiveszik ezt a gyereket belőlem :) Bár amikor meghallottam a szülőszobán, hogy kiabálnak sorban a nők, hát inkább sarkon fordultam volna, hogy köszi inkább mennék haza! :)
És akkor egy végtelenül hosszú nap kezdődött, annál is hosszabb éjszakával utána... Hosszú kilométereket sétáltunk le a folyosón, mind a 9 emeletet megmásztam, de nem haladt a dolog, és ez elég elkeserítő volt este 9-kor már... Akkor megérkezett a hugom és a legjobb barátnőim, és lelket öntöttek belém, nagyon kellett:)
Éjjel szerencsére nem szült senki, így a szülésznő csak velem lehetett, mindent megtett, hogy kényelmesen érezzem magam a helyzethez képest.
Végül a reggeles szülésznő mondta ki olyan fél8 körül, hogy "Na, Zsuzsikám itt az idő, feküdjünk át a másik ágyra!"
Ez a megváltás volt számomra, mert elmondta, innen már jórészt csak rajtam múlik, hogy mikor láthatom az én egyetlenem :)
Nem is húztam a dolgot sokáig, 8:14 perckor már a kezembe is adták, így...

Aztán kint már vártak anyuék, a megfigyelés két óráját velük töltöttem, meg Diáék Csengussal, aki könnyekig meghatódott :) Ha azt mondom életem legszebb és legboldogabb napja volt, az nem fejezi ki megfelelően… Később jött apukám is… Soha nem felejtem el az arcát, mikor először meglátta Dodót a hatalmas fekete hajkoronájával :)

 

Aztán hazajöttünk és elrepült 3 év… 3… Egyszerűen nem is hiszem el… Mintha tegnap lett volna, hogy anyuval arról beszélgettünk, milyen lesz vajon, mikor elindul… Vagy az első szavai… És most ovis… És okos, és gyönyörű, és én vagyok a legboldogabb anyuka a világon, hogy ilyen csodálatos kislányom van!