Ovi

 

Igen, kicsit elmaradtam az ovi-kezdéses beszámolóval. De most legalább nem csak az első napról tudok beszámolni. :)

 

Azt hiszem írtam már, hogy oda jártam én is, meg az összes tesóm, szóval ismernek minket ezer éve, nagyon jó volt már a nyílt napon is nosztalgiázni. :)

Aztán júliusban is bejött velem, amikor szülői volt, ő választotta ki a jelét.:) és minden nagyon tetszett neki, de azért csak úgy visszafogottan, mellettem mert csak játszani.

Aztán eljött a szeptember 1. szerda reggel, és mindhárman nagyon izgultunk. (Szerintem a legjobban nyilván én…:)) Ahogy az első bölcsis nap is, most is együtt mentünk hárman ne kérdezzétek miért, nekem ez fontos… Az első sulis napjára is el fogjuk kísérni mindketten, sőt az egyetemre is kézen fogva viszem be első nap :):)

Szóval a mini öltözőben sok sok szülő és gyerkőc, a legtöbben nem voltak bölcsisek, így fogalmuk sem volt, hogy mi lesz most, hogy fog reagálni a manó, ha otthagyják, de a csoportban már volt bent legalább 10 gyerek, szülő nélkül és boldogan játszottak. Egészen addig kb amíg be nem ment vkivel az anyukája, mert akkor persze eszükbe jutott hogy “hé, az enyém meg hova tűnt??” És akkor jött az ordítás… Na, ettől Dorkám is betojt, láttam a fején, sőt szóvá is tette, hogy ő oda márpedig be nem megy. De gondoltam kemény leszek, a bölcsit is hamar megszokta, de titkon reménykedtem, hogy valami csodát produkál… és így is lett… Mikor Ani néni szólt, hogy most már becsukná kicsit az ajtót, hogy magukban legyenek picit és ne anyuval foglalkozzanak a gyerekek, az én nagy és okos lányom odajött, adott két puszit, megbeszéltük, hogy ebédel, és utána jövök is. Megölelt, és boldogan szaladt be, már mutatva Ica néninek, hogy “Nézd, én hoztam a Bubumat!” :)

Egyszerűen olyan boldog voltam, hogy bizony folyt a könnyem… Anyukák az udvaron néztek sajnálkozva, hogy “szegénynek biztos nagyon ordít a gyereke, azért törölgeti a szemét…” :) Pedig nem… Teljesen meglepett, hogy ilyen határozottan, és bátran ment neki ennek a dolognak, hogy otthagytam egy viszonylag idegen helyen, erre nem nagyon volt még példa. Szóval happy voltam. Aztán mikor mentem érte, és bekukkoltam, még épp ebédelt. Ez az újabb pont volt, ahol megrökönyödtem, mert ebben még titkon sem bíztam, hogy le fog ülni enni, a bölcsiben sokáig nem akart. Itt meg kétpofára ette a mákostésztát:) ÉS boldogan jött és ugrott a nyakamba, és mesélt, hazáig be nem állt a szája.:) Kapott ajándékot is, mert minden ügyes első napos ovis kapott, egy hűtőmágnest amin a jele van.

Azóta is a hűtőn díszeleg.:)

 

Másnap a lányom megint csak icipicit húzódozott az öltözés közben, de amikor átlépte a küszöböt, már puszit adni is alig akart visszafordulni.:)

Ismét ebéd után mentem érte, de már megdumálták bent, hogy ha szeretne, neki is van ágyacskája, tulipános párnával és takaróval, ami már nagyon várja.

Ezért hát felbuzdulva a csodás eredményünkön pénteken már úgy döntöttem, hogy aludjon is bent.

Ezt az “akadályt” is gond nélkül vette, azt mondták 3 perc alatt elaludt, Bubuját szorongatva:) És délután mikor mentem repült a nyakamba, és egész délután csacsogott, és mesélt mindenféléről.

Hétfőtől ismét tartottam egy kicsit, mégiscsak két nap szünet meg minden, de segítségként magunkkal vittünk a buliről egy lufit, amivel szaladt is befelé, hogy elmesélje mi minden volt az ő szülinapi buliján!! :)

Szóval azóta is minden a legnagyobb rendben, eszik, alszik, játszik, mindenkivel szóba áll, tudja az óvónénik nevét, pár csoporttársáét is, sőt, valamelyik nap, már azt is mondta, hogy a Zsuzska a barátja.:) Egy hete jár oda, de már rajzokat hoz haza, és “borsót főztem, jól meg sóztam”-ot énekel.:)

És délutánonként úgy jön ki, hogy “jaj, Anya, nagyon szuper ez az óvoda!” :)

Szóval odavagyok érte, és asszem lassan befejezem a mindenre előre ráparázást, mint anno a cumiről vagy a pelusról való leszoktatás előtt…:)