Apa…

Régóta tervezem ezt a bejegyzést megírni, csak eddig a gondolataimat próbáltam meg összeszedni, na meg kitalálni, vajon helye van e ennek itt…

De úgy döntöttem, mivel épp annyi köze van Miss Irdatlanhoz mint nekem, magamról meg már jópárszor sikerült témázni, hát megérdemli Ő is…

megismerkedésünket, akik ismernek minket azok hallották már, akik még nem, azoknak csak nagyvonalakban… Buli… keleténél több alkohol… másnap meglepődés (részemről) mikor telefonon randevút kér egy viszonylag idegen… Mentő- telefon rendelés a randira, amire aztán már nem volt szükség, mert kb a találkozásunk utáni 10. percben érezni kezdtem azt a valamit…

És ennek idén nyáron lesz 7 éve… Közben volt egy kis gondolatébresztő szünetecske ugyan, de ez sok mindenre jó volt… Kiderült pl. hogy nekünk nem szabad egymás nélkül lenni… Mikor erre rájöttünk, nagy boldogan kezdünk el fiatalok módjára gondtalanul éldegélni… Egészen addig, amíg ki nem derült az első évfordulónkon, hogy útban van itt kettőnkből egy kis csoda…

Aki aztán annak rendje és módja szerint megszületett, és aki szülőt teremtett belőlünk…

Vicces visszagondolni, milyen esetlenek, és bénák voltunk az elején… Mikor Apa remegő gyomorral maradt kettesben a pár hónapos alvó gyermekkel, amíg én a buszmegállóba kísértem a barátnőm, és elhaló hangon kérte, hogy “jó, de siess…” :)

Vagy mikor minden etetés után mint egy eszelős méregettem a szerencsétlen gyereket, hogy vajon eleget evett e…:)

Azt hiszem, azért beletanultunk… mindketten. Vannak még rázós helyzetek, de szuper gyermeket “kaptunk” az eddigi legnagyobb bukkanókat (cumi, pelus, bölcsi…) mind megoldotta szinte nélkülünk… Ami miatt baromi hálás vagyok neki :)

Azt hiszem nem vagyok egyedül ezzel, de számomra nincs szebb, és boldogabb pillanat, mint amikor látom Dorkát Apához bújni. Kisebb korában is látszott rajta, hogy odavan érte, de amióta szavakkal is ki tudja fejezni magát, még “szív- olvasztóbb” mikor bújás közben még hozzáteszi, hogy “Nagyon szeretlek Apa!” és a tudat, hogy életem szerelmének ezt az ajándékot én adhattam… Azt hiszem nekem ez adja a magabiztosságot, nem a szilikon…:)

Nem írok ilyen közhelyeket, hogy “tökéletes Apa” meg hogy “mindent megtesz értünk” mert ugyan így van, de tudom, hogy ezt utálná olvasni, mellesleg ezt aki ismeri, tudja róla… :) Nem írom, hogy remélem, mindig velünk lesz, mert TUDOM, hogy ez így lesz, mert így kell lennie. Sok minden jött már velünk szembe, sok dolgon verekedtük át magunkat, persze, tudom én, amíg fiatal az ember, ez mindenkivel így van…(mondják mások, személy szerint azért ezzel nem teljesen értek egyet, de mindegy :)) De tudom, hogy előbb- utóbb  minden kárpótlást megkapunk, amiért ilyen nagyon szeretjük egymást… Mi, így hárman…