2010. február 8., hétfő

Sokadszor jövök rá…

tudom, de nem tehetek róla, ha valami olyat csinál vagy tanul meg ami nekem kivételesnek vagy nagy dolognak számít (mi nem számít annak???:)) rögtön eszembe jut, hogy nemrég, még csak egy kis 3 kilós tehetetlen gyönyörűség volt, user_8772940_1235061582678_box

most meg önálló akarata, gondolatai véleménye van…

Kép288

Szóval amikor ismét rájöttem, hogy ő bizony már nem baba az az volt, amikor a múlt héten elmentünk az orvoshoz, aki elmondta hogy jó lenne most már abbahagyni a cumit, mert kezd látszani, hogy deformálódni fog, ha nem hagyjuk abba, ami a maradandó fogai állását is befolyásolja. Kiindulva abból engem mennyire idegesít a nem szabályos fogsorom, azonnal kaptam is a lehetőségen, hogy “Na, akkor most!” És mikor hazajöttünk, már délután nem is kapott cumit… Ez volt, csütörtökön, azóta nem vettük elő a cumit, és megmondom őszintén, könnyebben ment mint vártam, napközben szinte egyáltalán nem keresi, pedig bizony ha itthon volt, többet volt a szájában mint kellett volna.

Alapvetően semmi bajom a cumival, rengeteget segített nekünk az elmúlt két évben… :) Sok nyugis vásárlást, sétát, lefektetést köszönhetünk neki…

   IMG_1635

IMG_0990

De mint annyi minden másnak is, ami a babakorához kapcsolódott, ennek is vége.

Igaz, így egy kicsit tovább tart, amíg “lelassul”  az elalváshoz este, pedig én lélekben felkészültem mindenre… Hetekig tartó esti hisztikre a cumiért, hogy átszokik más a cuminál rosszabb szokásra… De nem… Nem is értem… És közben persze verem a fejem a falba, hogy ha ez ennyire nem is hiányzik neki, miért nem hagytuk el hamarabb…

3 megjegyzés:

  1. Dorkával valami nem stimmel. Korán megtanult járni is, beszélni is. Simán leszokott a pelusról,most meg minden gond nélkül elhagyja a cumit is. És ráadásul egy okos, helyes kis szeretetgombóc. Ja és még jó evő is. Ááá! Ilyen gyerek nincs is! Milyen katalógusból rendeltétek? :D

    VálaszTörlés
  2. Edina! Az alvást kihagytad. Ha álmos, fogja magát, lefekszik, és alszik. Bárhol. Nagyon durva, nem? :)

    Meghatóan aranyos és okos. Mincsit nem lesz ilyen egyszerű leszoktatni.

    VálaszTörlés
  3. Gratulálunk Dorka babának..bocsi.. nagylánynak. Nekem még a Levi is cumizik, ugyhogy Alizt nem is erőltetem a leszoktatásról. Dani 4, Dorina 6,5 éves koráig cumizott, és szépek a fogaik.. A fene tudja mi a helyes...

    VálaszTörlés