2009. november 10., kedd

Anya enged (aztán persze jól megszívja!)


Nem írtam hétvégén, mert úgy érzem még mindig azt pihenjük apával...
Szóval az egész úgy kezdődött, hogy nekem pénteken osztálytalálkozóm volt, ami nagyon jól sikerült, jól szórakoztam, és ezután reggel 8-kor nem esett valami jól kipihent kétévesem energiája. Majd el kellett menni Budafokra, Camponába, ahol Dorka persze hisztirohamot kapott, ettől persze apa is, gyereket autóba bedob, és indulás anyuékhoz. Az autóban úgy intéztük, hogy már ne aludjon el, mert akkor 10 perc alvás és kész, bár ha akkor tudom mi vár ránk, talán inkább autózom vele...
Ebéd után ugyanis úgy döntött Dodó hogy nem szeretne aludni. Mivel cseppnyi álmosság nem volt a fején, jó, mondom kivételesen lesz ahogy lesz menjen játszani. Na, ezt nem kellett volna... Sosem hagytuk még ki a délutáni alvást, neki még nagyon kell. Persze ennek az lett az eredménye, hogy 5-től már szenvedett, de akkor már nem fektetjük le, majd este. Horror... ez a legjobb szó arra a pár óránkra... Mindent bevetettünk, de még a mindenre gyógyír hintázás sem vált be.
7 körül hazaindultunk, itthon gyors pizsibe öltözés, majd hirtelen csajszi feléledt és mint aki halálosan kipihente magát még este 10- ig!!!! csinálta a műsort tesóméknak. Végül hajsimizés közben az ölemben így dőlt ki... :)
Tanulság: MINDEN PROGRAMUNKAT AZ ALVÁSÁHOZ FOGOM IGAZÍTANI!!

4 megjegyzés:

  1. :D :D :D Én ezt annyira ismerem!
    Jól látom, a szőnyegen alszik? :D Naggyon tuti az a párna, nekünk is van olyan, pedig össze se beszéltünk. :d

    VálaszTörlés
  2. Igen, mert olyan helyre ami alvásra való, rá se volt hajlandó ülni...
    Párna... apa egyszer magára maradt itthon, majd jött a kolosszális ötlete, hogy mosnia kell... a párnák mellé betette a ZÖLD cipőjét... azóta már nem fehérek...:(

    VálaszTörlés
  3. Jaj de ari!!!
    Fehér kezeslábasos alvó baba...imádom!Lizzyt ilyenkor szellemecskének szoktam volt hívni.

    A képen Dorka mellett BUBU látható:)

    Cupp
    Gigi

    VálaszTörlés
  4. :D Nagyon édes!!! Kidőlt!! Azon vigyorgok itt, hogy ebben a korszakában Bo is két cumival aludt, egy a szájában, a másikat morzsolgatta. Azt hittem ez a top, de egy ismerős anyuka megnyugtatott, az övének mindkét kezében cumi kell, hogy legyen! :D

    VálaszTörlés