2009. november 27., péntek

.......


Kb fél órát gondolkoztam hogy milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek, de az "Egyik szemem sír a másik nevet" címet már lelőttem egyszer...
Pedig így érzem most is magam...
Próbálom a jó oldalról megközelíteni. Dorka jövő hét kedden kezdi a bölcsit. Drága apukám már jónéhány hete kérdezősködött amerre ő tudott, de persze azt mondták amit máshol, hogy majd jelentkeznek, ezért nem reménykedtem túlzottan. Aztán jött a telefon, hogy mehetünk. Tegnap bementünk a papírokért, és azt mondták kedden kezdődik a beszoktatás...
Örülök, mert a pénz nagyon kell most, hogy újra egyenesben legyünk, és az hogy újra dolgozni tudok, nagyon jó.
Viszont azt is tudom, hogy soha nem lesz jobb munkám, mint amit az elmúlt két évben csináltam. Talán jobb hogy ilyen hirtelen történik a dolog, nincs időm annyit agyalni rajta, de azért könnyet csal a szemembe ha arra gondolok, hogy mással fogja tölteni az egész napot, nem nekem fog szólni ha éhes, ha álmos, nem én fogom megölelni, ha elesik és megüti magát. Két évig minden napot együtt töltöttünk, szóval nem lesz könnyű... legalábbis nekem. Mert miatta nem aggódom, az utóbbi hónapokban nagyon megváltozott, mindenkivel boldgan eljátszik, nem félős, nem olyan kis szégyenlős, mint volt.
Szóval bölcsis lesz az én nagylányom... Aztán ovis, és kettőt pislogok, már el is költözik... :)

4 megjegyzés:

  1. Neeee részletezd, mert bőgök!! Bo is jövő héttől ha meggyógyult, új oviba megy, és Gé is szoktatódik. Jaaaaaaaaaaj, annyira megértelek!

    VálaszTörlés
  2. Mincsi csak jövőre oviba, de én is megértelek, mert már egyszer átéltem. :(
    Bízom benne, hogy Dodó megkönnyíti majd Neked is azzal, hogy imádni fogja.
    Veletek vagyunk, és minden nap várjuk majd a beszámolót! A gépnél pedig megtalálsz úgy nagyjából mindig. Vigasztalni nem tudlak, de szívesen sírok Veled!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm csajok, arik vagytok, én is csak remélem hogy minél simábban megy majd, egyelőre itthonról szereti és várja, hát aztán mikor már ott leszünk, majd kiderül...:)

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Már aznap akartam írni, amikor ezt bejegyezted, de lihegni nem volt időm!
    Milu még az ovi kiscsoportját is kihagyja és majd Kristóffal együtt, egy csoportban fogják kezdeni az ovit.
    Fogalmam sincs arról, hogy milyen érzés lehet, de biztos, hogy nagyon nehéz! Én nagyon kilennék...
    Nagyon nagyon szorítok, hogy Dorka könnyen beszokjon a bölcsibe! Szerintem nem lesz Vele gond!
    Inkább Neked kívánok sok erőt és kitartást!
    Tudom, hogy holnap lesz az első nap!
    Gondolok Rátok!!!!!!

    VálaszTörlés